Energetikai piac

Van egy jó hírünk: a verseny jelei látszanak már a hazai energetikai piacon is!

Az energetikai piacon ma már többszereplős verseny van , a korábbi monopol struktúrák megszűntek és az elkényelmesedett  szolgáltatók rákényszerülnek a versenyre, ez jót jelent az árak alakulásánál. Árampiaci verseny a jobb hatásfokú erőművek építésében is megjelenik.

 

Tény azonban, hogy igazából a nagyfogyasztókért versenyeznek az energiaszolgáltatók. A kis és középvállakozásoknál még csak kezdeti stádiumban van a verseny. Sajnos a környező országokhoz képest a magyar vállalkozások jutnak a legdrágábban elektromos energiához.

 

Nagykereskedelmi ár a villanyáramnál már 12-13 Ft/kwh körül van, a fix díjakon felül a kiskereskedelmi árréssel növelt ár azonban olyan magas mely versenyhátrányt jelent a hazai vállalkozások számára.

 

Mit tehetnek a magyar vállalkozások?

 

Élnek azzal a jogukkal, hogy akár évente szolgáltatót válthatnak, és azzal kötnek szerződést amely energiakereskedő a legkedvezőbb árat ajánlja. Az aktív energiakereskedők száma 20-22 (mobiltelefonpiacon csak három versenyző van!), így joggal modható, hogy minden árnál lehet olcsóbb árat is elérni.

 

Ezen a piacon is lehet alkudni is, 1 kg burgonya helyett 100 kg-ot vennénk, akkor lényegesen olcsóbban kapnánk kilóját. Ha több energiafogyasztó – akár kis vagy közepes nagyságú fogyasztó - összeáll, akkor olcsóbban fognak energiához jutni.

 

A Get Energy Kft-vel közösen abban állunk az Ön rendelkezésére, hogy cégének a legalacsonyabb árat érjük el.

 

Mibe kerül ez cégének?

 

A kedvezőbb ár elérése a szolgáltatónál sikerdíjas. A bázis díjhoz képest elért kedvezőbb ár közötti különbség képezi a sikerdíj alapját. Teljesen transzparensen megmutatjuk mi a piacon a legjobb ár.

 

Mit kell tennie?

 

Próbálja ki milyen az amikor a szolgáltatók versenyeznek az Ön cégének a legalacsonyabb energiaár megadására.

Bízzon meg bennünket, hogy cége számára a legjobb árat elérjük.   Online ajánlatkérés

 

 

Ha a villanyfogyasztása havi 3.000 kwh-nál magasabb és évente 5 millió forintnál többet költ gázra akkor telefonáljon, írjon nekünk és a legjobb energia árat fogjuk cégének elérni.

 

Már most is hívhat!!

 

Kérem adjanak a cégemnek olcsóbb energiai díjra ajánlatot

Befektetési célok

Energetikai hírlevél

Iratkozzon fel!
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.